Válságban is lehet növekedni

Egyetlen teherautóval indult, ma százötven kamionból álló flottát működtet a HAPP Fuvarozó és Szállítmányozó Kft., ami az elmúlt évek válságai közepette is képes volt növekedni. A cég tulajdonosával és vezetőjével, Happ Olivérrel a fejlődésről és az alkalmazkodásról beszélgettünk. A céget 1991-ben alapították, és a család veszprémi lakásában a nappalit és az étkezőt használták irodaként – […]

Happ Olivér: Sokat spóroltam azzal, hogy megfizettem a tanulópénzt

El fogjuk érni, hogy a tíz legnagyobb hazai szállítmányozó cég egyike legyünk. Ehhez dupláznunk kell, most az első húszban vagyunk – mondta az Üzletemnek Happ Olivér, a Happ Kft. tulajdonos-ügyvezetője. Happ Olivér szeretné, ha harminc év múlva a gyerekei vinnék tovább a vállalkozást. Addigra mindenképp elérné célját, hogy Magyarország legjelentősebb szállítmányozási cége között jegyezzék a […]

Aktuális kihívások a közúti szállítmányozásban

A Szállítmányozás 2021 konferencia kerekasztal-beszélgetésén az elektronikus fuvarlevélről, az intermodalitásról, a fuvardíjakról, valamint a munkaerő- és kapacitáshiányról fejtette ki gondolatait (képünkön balról jobbra. A szerk.) Árvay Tivadar, az MKFE főtitkárhelyettese, Pekár János, az MSZSZ főtitkára, Ujszászi Ferenc, a Quehenberger Logistics ügyvezető igazgatója és Barna Zsolt, a Waberer’s International vezérigazgatója, Happ Olivér, a HAPP Fuvarozó és […]

Milliárdos adóbevételtől eshet el az államháztartás – súlyos a gépjárművezető-hiány

Jelentős, mintegy 1,52 százalékos a hozzájárulása a hazai GDP-hez a 110 hazai piacvezető fuvarozó vállalkozásnak mégis veszélybe került versenyképességük fenntartása. Olyan súlyos a munkaerőhiány az ágazatban, hogy az már az ellátási lánc – és tágabb értelemben – a költségvetés biztonságát és érdekeit is veszélyezteti. „Kincs, ami nincs!” – címmel rendezett közös konferenciát a Magánvállalkozók Nemzeti […]

Drága az üzemanyag, nincs elég sofőr – holnap ki és mennyiért fuvaroz?

Hogyan kezelik a szinte naponta előálló kihívásokat a fuvarozók, hosszú távon milyen trendek érvényesülnek, amelyek az áruszállítás megrendelőire is hatással lesznek? Szinte napról napra drágább a fuvarozás, négyszer annyi a szállítandó áru, mint amennyi a kamionok kapacitása. Miközben kevés a sofőr, a szakmában dolgozók többsége néhány év múlva nyugdíjba megy és nincs utánpótlás. Az átmeneti […]

Nem túl kicsik a nagy üzletekhez, és nem túl nagyok a kis üzletekhez

Nem túl kicsik a nagy üzletekhez, és nem túl nagyok a kis üzletekhez – beszélgetés Happ Olivérrel, a HAPP Fuvarozó és Szállítmányozó Kft. ügyvezető igazgatójával   A fennállásának 30. évfordulóját idén ünneplő, Veszprém megyei, márkói családi vállalkozás életében tavasszal zárult le a generációváltás, miután az alapító Happ János öt éve visszavonult a napi operatív munkából, […]

Most kell egységesen fellépnie a fuvarozói szektornak

Soha nem látott kihívás elé állította a magyar fuvarozói szektort, amikor március közepén megszűnt az ársapka. A helyzet egyik percről a másikra változott meg, sokakat sokként ért. Az új szabályok ugyanis nem védik meg a magyar fuvarozókat, hiszen ők mostantól csak piaci áron tankolhatnak. Ahhoz, hogy az ágazat dolgozói talpon maradjanak, elengedhetetlen az áremelés, de […]